Ez a szolgáltatás Stuttgartban, a Mercedes-Benz múzeumban működik, a Daimler és a Bosch német vállalatcsoportok közös projeckjeként. Az autók maguktól parkolnak, mindenféle emberi beavatkozás nélkül: a vezetőnek nem kell mást tennie, csak aktiválni a folyamatot a megfelelő okostelefon alkalmazásban. A vezetők ugyanilyen módon kapják vissza gépkocsijukat.

Manapság Európában szemmel láthatóan csökken a dízelüzemű autók iránti kereslet. Valószínűsíthető, hogy ez a tendencia a soron következő évekre is jellemző lesz. Éppen ezért érdemes kicsit górcső alá venni ezt a témát.

Az Év Autója verseny győztesét Genfben hirdették ki. 2019-ben ez a Jaguar I-Pace elektromos crossover lett. Ez az első alkalom, hogy a brit márka egy modellje kapja ezt a díjat.

A japán gyártó fokozatosan vezeti ki dízelautóit, mivel növekvő mértékben szigorodnak a környezetvédelmi szabályok, többek között a dízel gépkocsik behajtásának tilalma néhány európai városba. A vállalat ma már nem ad el dízelüzemű motorokat a Honda CR-V és a Honda HR-V crossoverek európai verzióihoz.

Statisztikai adatok alapján Európa-szerte körülbelül 30 millió ember szenved utazási betegségben. A Citroën megoldotta ezt a problémát. A Seetroën szemüvegek úgy készültek, hogy megszüntessék a gépkocsiban utazók vesztibuláris rendszerének működésében keletkező zavarokat.

A Föld légkörében folyamatosan emelkedik a széndioxid gáz koncentrációja, és egyre inkább érezhetők az általa közvetett módon okozott negatív hatások, amelyek természeti katasztrófákhoz vezethetnek.

Nagyszerű hírünk van a motorsportok és korlátlan sebesség rajongóinak. Augusztus 16-19-én kerül megrendezésre a WRC (Rali-világbajnokság) - ADAC Rallye Deutschland – németországi versenye Saarland-ban.

A francia gyártó gumiabroncsai 482 km/h-ás sebesség elérésére lesznek képesek.

Nemrégiben a világhírű kanadai cég, a Dorel Industries Inc, a Maxi-Cosi márka tulajdonosa, bemutatta az AxissFix Air nevű, első olyan gyerekülést az autóipar történetében, melyekbe légzsákok kerültek beépítésre. Ezek a gyerekülések megfelelnek az i-Size szabványnak, előre és hátramenetben is használhatók, 4 hónapos és 4 éves közötti korban lévő, 61-105 cm magas gyermekeknek, 19 kg-os súlyig megfelelők.

A japán vállalat 2006 óta fejleszt légmentes gumiabroncsokat. A 2017 szeptemberben bemutatott levegő nélküli gumiabroncsok a cég hatodik koncepciója. Az innovatív technológiák és a modern anyagok alkalmazása révén az újdonság gördülési ellenállása a hagyományos pneumatikus gumiabroncsokhoz képest 25%-kal csökkent. A féktávolság is csökkent, átlagosan 4%-kal. Az ilyen gumiabroncsok várhatóan sorozatgyártott termékekre kerülnek felszerelésre, elsősorban elektromos gépkocsikra.

A híres amerikai Time magazin csapata több ezer, a világ minden tájáról származó projekt elemzését követően, nemrégiben rangsorolta az év legjobb találmányait. A Michelin Vision koncepció-gumiabroncsok ezek között találhatók.

Az olasz gyártó gumiabroncsai már régóta a csúcstechnológia és a modern dizájn ötvözetei. 2017-ben a Genfi Autószalon látogatói egyszerre 2 újdonságot csodálhattak meg.
